Lehet, lassan már nem ember írja eme blogot, hanem egy hatalmas, ordenáré vogon, aki elfoglalja a mobil wc trónját éppúgy, mint a blogírók asztalát és az aszfalton szüretelt aszalt szilvát.
Lehet, majd harcolni kell, a klotyóért és a blogért egyaránt, amit most még nem adok fel, de ha büdös lesz a vogon szája, vagy vogon mérték szerint nagyon szép verset mond, akkor elképzelhető, hogy elhordom az irhámat. De addig beülök a kandalló elé, és olvasom a vogon versek legújabb kiadásait, hogy egy kicsit elmerüljek a vogon néprajzban, és meglássam a lelketlenségük mély tükrét, ami talán még a mobil wc alatt húzódó latrinánál is mélyebb.
Addig viszont élvezem a nagypapa kandallójának ringatását, na meg az utolsó üveg söröket, amit még nem ittak meg a távoli bolygóról érkezett verselő vendégek, és még egyszer, utoljára jó alaposan lerészegedek.
A kandalló pedig segít majd feldolgozni a mámor utáni kellemetlen pillanatokat és szédelgő érzéseket, melyeket a vogonok csak kb. 50 - 80 korsó után kezdenek csak kapizsgálni - szerencsére, ugyanis az ő részegségük sokkal rosszabb, mint az emberi, és lassan elfogy a szesz is, bár csak addig, amíg meg nem érkezik az űrhajó a Vogónia földjén termő vomló-oldattal, melynek hatása alatt csak úgy repkednek a törött kandallók meg a retyók, és wc mobilon nem marad...
