Persze, hamarosan jönnek majd a többiek is, ezt az eseményt fogja úgy hívni a későbbiek folyamán a történelem, hogy az "egy vagon vogon érkezése" - mert itt aztán hatalmas hajókon érkeznek a csúfságok ezrével. Nos, ez a sajátos szállítmányozási mód, amivel rendszeresen meglepik a lakosságot, mert ezidáig nem számított valami szokványosnak mifelénk mindez.

Pedig nem csak magukat szállítják efféle technikával, hanem a felszerelésüket és az élelmiszert is, amiből ugye sosem elég nekik - valamint a konténereket és a családi maradványokat is (nem temetkeznek ugyanis).

A szállítmányozás előfeltétele többnyire mindig "A Nagy Tétel" - mint tudjuk, eleve nem tudnak kicsiben gondolkodni, és jó szokásukról nem is kívánnak egy darabig lemondani (szerintem sosem fognak - a szerk.)

Így hát a kikötők hamarosan megteltek (még a hamburgi is, meg persze az amcsi parti városoké szintúgy, de nekem az a sanda gyanúm, hogy még a Balaton partja is nemsokára a konténeres szállítás egyik legismertebb és legnagyobb Mekkája lesz belátható idsőn belül.

De ne búsuljunk, hiszen a Földön mindenkinek lesz munkája - a konténer gyártás ipara, a rabszolga-kereskedelem és a szállítmányozás ugyanis minden egyes mozgó, szorgos kézre igényt tart!

Címkék: szállítás

A bejegyzés trackback címe:

https://vogonok.blog.hu/api/trackback/id/tr33863416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.